Hirdetés

HTML

2014.02.19. 17:08 dartagnan

A pálya ördögei

palyaordogei.jpg

Az anime központi figurája Benjamin, akinek az a nagy álma, hogy egyszer híres focista lesz. Mi tagadás, ügyesen bánik a labdával, mondhatni született tehetség, ám ez még önmagában kevés az álmok valóra válásához. Először nem árt csapatot keresni, ahol megmutathatja magát.

Nos, talált is Benjamin, ám pont egy olyan kutyaütő bandát, akik még soha nem nyertek... Ez azonban nem szegi kedvét hősünknek, sőt. A lelkesedése, hozzáállása egyszerre magával ragadja társait, és sorban nyerik a meccseket! Innen a kis Benjamin átkerül egy nagynevű klub utánpótlásába, ahol korábbi riválisa, Eric lesz a csapattársa...

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: sorozat foci meccs anime gól a pálya ördögei


T4eo

2010.06.12. 11:54 dartagnan

Nagy Alfréd

 Anglia a 9. században még nem volt egységes állam, több királyságra tagolódott.

Az angolszász királyságokat a Guthrum vezette harcias, kegyetlen dánok támadták meg. Míg Merciát és Kelet-Angliát meghódoltatták a dánok, Alfréd, Wessex uralkodója az ellenállást választja.

Szembeszáll a hódítókkal, s megvédi Angliát, mely tettéért később az utókor a "Nagy" jelzővel illette.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia történelem erőszak háború kegyetlenség dánok nagy alfréd angol történelmi kalandfilm wessex hódítók


2010.06.03. 14:20 dartagnan

Vörös nap

Link és Gauche rablóvezérek. Épp egy vonatot támadnak meg bandájukkal, mely a Vadnyugaton akart volna átjutni... Az utasok közt van a japán nagykövet is.

Az akció olajozottan működik, a katonákat lelövik, az aranyszállítmányt meg lenyúlják. Miként azt az ősi kardot is, melyet a nagykövet vitt ajándékba az amerikai elnöknek...

Szólj hozzá!

Címkék: szamuráj kalandfilm ursula andress charles bronson alain delon banditák vörös nap francia olasz wetern vonatrablás japán nagykövet


2010.06.02. 10:40 dartagnan

A Fekete Kalóz

 

Emilio di Roccabruna herceg, vagyis a Fekete Kalóz igazságos, jólelkű ember, arisztokratikus, nemes jellem. Csak kényszerűségből áll be a kalózok közé, hogy bosszút álljon tíz évvel ezelőtt meghalt édesapja gyilkosán, Van Gould kormányzón. Gyűlölete csak fokozódik, amikor Van Gould a testvéreit is megöli.

Szólj hozzá!

Címkék: harc szerelem tenger kaland gyűlölet hajó bosszú kalózok a fekete kalóz olasz kalandfilm kabir bedi carole andré


2010.06.02. 09:38 dartagnan

Eszeveszett birodalom

Következő

Kuczo, egy laza, dinamikus, ám öntelt, önző király Dél-Amerikában. Legújabb terve, hogy vízividámparkot építtet a közeli hegyoldalon, ahol épp kis falu van, de ez Kuczót nem érdekli. Ahogy az is elkerüli a figyelmét, hogy hűségesnek hitt alattvalója, Yzma a trónra vágyik, s az életére tör. Kuzco szerencséjére a merénylet nem sikerül jól, élteben marad, "csak" lámává változik... 

Szólj hozzá!

Címkék: humor király barátság kalandok láma hatalom animációs film eszeveszett birodalom amerikai rajzfilm john debney inrtika


2010.05.30. 23:03 dartagnan

A vadnyugat fiai

Következő

A történet Mexikóban játszódik.

John Tunstall földbirtokos felkarol egy csapatnyi fiatalt (köztük a legendás Billy, a Kölyök), és a pártfogójuk lesz. A farmján munkát ad nekik, s teljes védettséget is élveznek egyben. 

Helyzetükben radikális változás történik, amikor a szomszéd farmer szemet vet földterületre. Mivel nem sikerül üzletet kötniük, megöli Tunstallt.

Szólj hozzá!

Címkék: leszámolás harc erőszak igazságszolgáltatás bosszú charlie sheen önbíráskodás vadnyugat emilio estevez pártfogó a vadnyugat fiai amerikai western


2010.05.29. 10:25 dartagnan

A halál 50 órája

Következő

 II. vh. 1944 december.

A szövetsések minden fronton győzelemre állnak, s feltartóztathatatlanul nyomulnak előre.

A náci Németország a totális vereség előtt áll. Az Ardennek vidékéig hatoló amerikai egységek már a háború végét várják. Kivéve a gyanakvó Kiely ezredest.

A nyugodt, optimista légkörben semmi nem utal arra, hogy a németek egy utolsó nagy rohamra készülnek...

Szólj hozzá!

Címkék: halál szenvedés nácik pusztítás áldozatok diktatúra charles bronson robert ryan henry fonda telly savalas robert shaw 2. világháború a halál 50 órája amerikai háborús filmdráma tigris tank


2010.05.26. 08:52 dartagnan

A hazafi

Következő

Benjamin Martin veterán harcos, aki számos nagy csatában ott volt.

De mára "visszavonult", s csak a családjának él. Felesége halála óta egyedül neveli hét gyermekét, egy, a városok zajától távoli farmon. Ám kitör az amerikai függetlenségi háború... S bár Benjamin alapvetően a béke híve, akaratlanul belesodródik a háborúba. Persze ebben forrófejű fiainak is jelentős része van.

Benjaminból, a látszólag nyugodt apából előjön újra a régi, kegyetlen harcos...

Szólj hozzá!

Címkék: harc erőszak szerelem mel gibson pusztítás heath ledger kegyetlenség a hazafi the patriot amerikai kalandfilm amerikai függetlenségi háború


2010.04.22. 17:17 dartagnan

Druidák alkonya

 Kr.e. 64.

Celtill, az arvernusok vezetője összehívja a gall törzseket, hogy királlyá választassa magát, s egyesülve lerázhassák magukról a római igát.

Ám Julius Caesar - megsejtvén tervét - saját testvérével meggyilkoltatja. Celtill kisfia azonban életben marad, és bosszút esküszik.

Szólj hozzá!

Címkék: film francia háború szabadság kalandfilm katonák kelták római birodalom gallok germánok druida julius caesar druidák alkonya vercingetorix


2010.04.22. 16:54 dartagnan

A hét mesterlövész (The Magnificent Seven)

 Egy mexikói falut rendszeresen kifoszt Calvera és bandája.

Következő

A parasztok radikálisabb része ezt megunja, s fegyvereseket fogad a haramiák elűzésére.

A hét mesterlövészt. A zsoldosok profin felépítik a védelmet, kiképzik fegyverforgatásra a falusiakat.

Szólj hozzá!

Címkék: harc pisztoly charles bronson rablók zsákmány parasztok banditák a hét mesterlövész yul brinner zsoldosok


2010.04.19. 11:52 dartagnan

Csalók (Cheaters)

Következő

Iskolák közti tanulmányi verseny...

Minden évben a gazdag alalpítványi suli győz (Nahát, milyen érdekes).  

Ám egy szegényebb állami iskola tanulói merészet gondolnak - tanáruk beleegyezésével, sőt
támogatásával...

Csalnak...

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai suli iskola csalás fiatalok haverok diákok tanulók csalók filmdráma cheaters jena malone alapítványi iskola jeff daniels paul sorvino tanulmányi verseny


2010.04.16. 20:04 dartagnan

Valentina

José "Pepe" Garcés résztvesz a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán. A győztes faiszták fogolytáborába kerül, ahol a régi, gyerekkorban átélt történeteivel tartja a lelket többi rabtársában. E sajátos, mulatságos események akkori sanyarú helyzetükben szinte hihetetlennek szamítottak. 

Szólj hozzá!

Címkék: spanyol háború szerelem barátság pap gyerekek tini költő kamasz filmdráma anthony quinn valentina jorge sanz paloma gómez antonio josé betancor


2010.04.15. 13:58 dartagnan

Valahol Európában

 Részletek a filmből.

 A film címe szándékos bizonytalanságot sugall, valószínűleg a II. világháború után mindenütt ez lehetett Európában.

Szólj hozzá!

Címkék: zene film magyar gyerek gyerekek szeretet banda nyomor árva ii. világháború filmdráma gábor miklós valahol európában radványi géza somlay artúr bánky zsuzsa


2010.04.09. 11:39 dartagnan

A misszió (The Mission)

Következő

 A jezsuita Gabriel atya eddig ismeretlen, érintetlen indián törzset fedez föl az Amazonas menti dzsungelben.

S missziós telepet hoz létre rendtársai segítségével.

Szólj hozzá!

Címkék: jeremy irons harc egyház hit krisztus erő pusztítás oscar díj indiánok ennio morricone katonák robert de niro arany pálma szerzetes angol film aidan quinn roland joffé rabszolgák a misszió the mission


2010.04.07. 14:58 dartagnan

Idétlen időkig (Groundhog Day)

 Phil, a meteorológus önelégült, közönyös, életunt alak. 

Következő

Munkája vidékre szólítja, ott kell helyszíni tudósítást készítenie.

Átlagos unalommal telik az idő, s alig várja, hogy hazamehessen, ám az időjárás maradásra kényszeríti.

Szólj hozzá!

Címkék: amerika változás szerelem tudósítás tél vígjáték árnyék hagyomány mormota végtelen bill murray meteorológus havazás phil idétlen időkig harold ramis andie macdowell groundhog day chris elliott


2010.03.24. 11:19 dartagnan

Kosár feketén fehéren (Passing Glory)

Amerika a ' 60-as években.

A roppant hálás rasszizmus témakör.

New Orleans-ban játszódik a történet... (sok sok évvel Katrina előtt)

Az életben mindenütt, így az oktatásban, sportban is teljesen szegregáltan élnek a fehérek és a négerek...

Ez ellen lázad Verett atya, az egyik néger iskola újonnan érkezett
tanára, és egyben a frissen kinevezett edzője a helyi kosárlabda
csapatnak.

Afféle fejjel a falnak típusú ember... Konok, makacs
stílusával mégis eléri a lehetetlent - a helyi fehér és fekete kosárcsapat megmérkőzik egymással...

 

 

Kosár feketén fehéren - amerikai filmdráma

Főszereplők: Andre Braugher, Rip Torn

Rendező: Steve James

Szólj hozzá!

Címkék: sport meccs rasszizmus szegregáció 60 as évek mérkőzés new orleans négerek rip torn kosár feketén fehéren passing glory andre braughter steve james kosárlabda csapat amerikai filmdráma


2010.03.22. 14:49 dartagnan

Bíbor és fekete (The Scarlet and the Black)

 II. világháború. Róma.

O' Flaherty, vatikáni pap szövetséges hadifoglyokat, a
fasiszta rendszer üldözetteit, zsidókat bujtat a nácik elől, épp
akkoriban mikor a cső ateista, kegyetlen német ezredest, Kapplert
nevezik ki Róma "urának".

Aki szó szerint úgy viselkedik, lenézően, gőgösen, mintha valóban "úr" lenne nemcsak a város, de emberi életek felett is...

Egy papot is hidegvérrel agyonlő...

Mindennek ellenére O'Flaherty és segítői bátran, személyes önfeláldozással, sokszor
életüket veszélyeztetve végzik, mintegy küldetésnek tekintve, minél
több embert mentsenek meg a nácik elől.

Rendkívül izgalmas film, zeneileg is nagyon ott van, mondhatni, a jól megválasztott zene még fokozza a hatást!

A film különlegességei a két főszereplő, az ezredes és a vatikáni pap találkozásai, indulatoktól sem mentes párbeszédes jelenetei...

 

 

 

 

 

Bíbor és fekete - amerikai-angol-olasz filmdráma

Főszereplők: Gregory Peck, Christopher Plummer, Raf Vallone, John Gielgud

Rendező: Jerry London

Szólj hozzá!

Címkék: film olaszország nácik hitler vatikán diktatúra róma horogkereszt megszállás katolikus egyház ii. világháború gregory peck christopher plummer john gielgud hadifogoly ellenállók bíbor és fekete raf vallone jerry london zsidóüldözés


2010.03.17. 11:27 dartagnan

1984

 George Orwell azonos című regényének filmváltozata.

Következő

A cselekmény a sötét jövőbe vezet, mely, ha a mai folyamatokat nézzük, nem is annyira elrugaszkodott a valóságtól, sőt...

Az emberiség pusztító atomháborúk után szuperállamokba tömörült. Óceániába és Eurázsiába.

Előbbiben embertelen diktatúra épült ki. A Nagy Testvér ural mindent, még a gondolatokat is!

Itt ismeretlen fogalom a Szabadság.

Totális ellenőrzés működik, mely az élet egészére kiterjed, az egyén elvész, arctalan tömegemberré silányul.

Szinte mintha Madách falanszterjelenetében lennénk.

A főhős ráébred minderre, s megpróbál kitörni, azonban lelepleződik, elbukik. A büntetés kegyetlennek ígérkezik...

 

 

1984 - angol filmdráma

Főszereplők: Richard Burton, John Hurt, Suzanna Hamilton

Rendező: Michael Radford

 

 

 

 

 

(kép: www.port.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: mozi 1984 angol kontroll george orwell kínzás diktatúra agymosás john hurt filmdráma nagy testvér richard burton suzanna hamilton gondolatbűnözés totális ellenőrzés tömegember


2010.03.12. 15:05 dartagnan

Két férfi a városban

Következő

 Gino, a bankrabló épp letöltötte 10 évnyi börtönbüntetését.

Immár szabad! Új életet akar kezdeni.

Ehhez a rabok mellett dolgozó pszichológustól - aki amolyan pártfogója lesz - minden segítséget megkap. Hamarosan sikerül munkát találnia, szorgalmasan, igyekvően dolgozva főnöke is gyorsan megkedveli. 

Megismerkedik egy fiatal nővel is, s a legjobb úton halad a tisztességes, polgári életmód felé.

 

Következő

Változásának legszembetűnőbb jele, mikor szintén frissen szabadult volt bűnöző barátai új bűncselekményekbe akarnák belerángatni, de Gino ellenáll a kísértésnek, s egyértelműen elutasítja őket. Ám nem mindenki hiszi el, hogy jó útra tért...

Az anno elfogásában résztvevő nyomozó nem felejt, s nem bocsát meg soha. Figyeli, figyelteti minden lépését, állandóan ott liheg a nyomában.

A tragikus végkifejlet előre borítékolható.

 


  Teljes méretű kép megtekintése 

Két férfi a városban - francia-olasz krimi (90 perc)

1973-ban készült. A főszereplők: Jean Gabin, Alain Delon 

 

 

 

(Képek: www.port.hu)

Szólj hozzá!

Címkék: film francia krimi börtön pszichológus szerelem gino tragédia új élet újrakezdés nyomozó bankrabló alain delon jean gabin két férfi a városban bűntársak pártfogó


süti beállítások módosítása